A 360 fokos képek fő tulajdonsága, hogy az adott helyiségben tényleg mindent megmutatnak. Érdemes tehát tudni, milyen előkészületek szükségesek egy fotózás előtt, hogy csak azt, és úgy mutassuk be, amit valójában szeretnénk.
Fények: a fényképezéshez a legfontosabb dolog – nyilvánvalóan – a fény. Kérem ellenőrizze az összes lámpa, mesterséges fényforrás működőképességét, cserélje azonos színhőmérsékletűre őket (bővebben a témáról itt). Egy vállalkozás, és egy ingatlan bemutatása során is kiábrándító látvány a képeken, ha egy helyiséget több színhőméréskletű fény világít meg – miközben élőben talán fel sem tűnik, mert az emberi agy máshogy alkot képet, mint a kamera.
A redőnyök, függönyök engedjék be a lehető legtöbb természetes fényt. Minden benti világítás legyen felkapcsolva a fotózás előtt. Ezeket természetesen az igényeknek és lehetőségnek megfelelően a fotózás során variálhatjuk, de ez legyen a kiinduló állapot.
Rend és rendezettség: azt remélnénk, nem kell elmondani, hogy egy ingatlannál milliókat jelenthet és azonnali bizalomrombolás, egy vállalkozásnál pedig a megítélést csorbíthatja, ha a helyszínt nem a legjobb formájában mutatjuk be – és mégis, nem véletlenül született ez a bekezdés. Lehet hogy eltelik vele 1-2 óra (főleg ha lakott ingatlanról, vagy szinte folyamatos nyitvatartású helyről van szó), de megéri! Legyen rend, tisztaság!
Igaz ingatlan és vállalkozás helyszínének bemutatására is:
- legyen üres és tiszta mosogató, a mosdó
- rendezett az ágy / kanapé / pihenőhelyek
- tisztaság és rend az íróasztalokon / pultokon / munkahelyeken
- háztartási gépek bezárva, üresen és tisztán
- személyes tárgyak ne legyenek elől hagyva (pl. fényképek a családról, érzékeny adatokat tartalmazó iratok, specifikus tárgyak stb.)
- tilos elől hagyni: ruha / kávésbögre / flakonok / ételek / italok / töltők / hosszabbítók / munkaeszközök vagy áruk / stb.
A kevesebb több: a felesleges tárgyakat, eszközöket pakoljuk el (akár csak egy dobozba a fotózás erejéig, és tegyük ki az ajtó elé). Próbáljunk körülnézni az adott helyiségben, lehet hogy a tulajdonosnak, dolgozóknak személy szerint tetszik a tárgyak és színek kavalkádja, de a nézőt elfárasztja – egyszerűsítsük le a berendezést, amennyire lehet!
Emberek: (lakók, vásárlók, személyzet): ne legyenek a helyiségben a fotózás alatt, kivéve ha előzetesen kifejezetten megegyeztünk ebben. A GDPR szabályozásai alapján természetes személyek csak előzetes írásbeli tájékoztatással és hozzájárulással fotózhatók, illetve technikai oldalról nézve, például a panorámaképek illesztésénél okozhatnak problémákat.
Természetesen nem kizáró ok, és megoldható a fotózás egy lakott ingatlanban, vagy egy nyitva tartó üzletben is, de tovább tarthat a fotózás, jelentős pluszköltséggel járó utómunkát igényelhet, szélsőséges esetben a fotózás megismétlésének szükségességével is járhat.
Ha mindig a kamera ugyanazon oldalán tartózkodik, ahol én, egész biztosan nem lesz ilyen gond!